Zotya - Ideális feleség kefélésekre 1 Feleségem isméti elkurvulása

Bdsm | Pornó


Zotya - Ideális feleség kefélésekre 1 Feleségem isméti elkurvulása




Mikor bejöttem a szüleimhez lakni megismerkedtem egy nálam idősebb leányzóval aki már több mint 15 éve nem volt leányzó. Akkortájt már ugyan a melleiből a jobb oldali feszes volt és a bimbója előre mutatott, de a bal oldali már lefele,mert lógott, Ekkor tudtam meg,hogy legelőször 12 éves korában erőszakolták meg,mert már akkor szép nagy 85-ös mellei voltak és nem nagyon szeretett melltartót viselni és élvezte ha simogatják és markolásszák a melleit. Így aztán egy iskolai buliról elhívták és ketten az egyik srác lakásán megerőszakolták és egyben elvették a szüzességét is.Utána megeskették,hogy nem fog szólni senkinek és ettől kezdve ez a két srác minden héten megerőszakolta egy hónapig. Utána már rendszeresen baszták a faluba mások is és ugyan úgy fiatalok és öregek is. Sokszor az öreg urak sokkal rendesebbek és nyugodtabbak voltak és rengeteg 50-65 éves korúakkal is szívesen kefélt, mert azok vigyáztak rá.Lassan elfelejtett bugyit is venni és az egyik tornatanár ezt észrevette és attól kezdve már ő dugta a diákleányt.Később bejött egy nagyvárosba tanulni és akkor már sportot űzött a baszásokból. Majd itt is összejött egy idős komával aki nemcsak baszogatta, de pátyolgatta és szerzett neki a keféléseihez partnereket diákokat és felnőtteket is, közben férjhez ment mindig segítette és szerzett neki kefélő partnereket sokszor ezek még pénzt is adtak neki egy jó kiadós baszásért. A mellei megszenvedték a terhességét, mert még 14 éves korában valakik felcsinálták és csak a negyedik hónapba sikerült az abortusz , de a mellbimbói addigra bebarnultak. Ezeket a dolgokat nekem egy nagy szeretkezés közben árulta el amikor mondtam neki ha lehetne csak velem szeretkezzen,mert és el szeretném venni feleségül és nem szeretném ha másnak a gyerekét kéne felnevelnem. ettől kezdve csak velem kefélt és én aztán a beleegyezésével mindig megszoptattam sőt megszerettettem vele a gecimnek az ízét és ettől kezdve sose köpte ki később másokét sem. Az egyik alkalommal sikerült a segge szüzességét elvennem és nagyon örültem annak,hogy legalább a segge szüzessége megmaradt nekem. Az életünk folyamán aztán már másnak is megengedte,hogy a seggébe járjon vagy oda élvezzen el. Volt egy csodálatos élményünk amikor nászúton megkérdezte két srác nem engedném meg,hogy a feleségemet megbasszák ők és egy jó párhaverja és kapunk érte annyi pénzt,hogy amit én és ő együtt egy éves fizetésünknek felelt meg. Később a nejem beszélt rá és belementünk. Egyetlen éjszakáról volt szó és a srácokhoz mentünk el és oltári nagy bulit csaptunk. Az az igazság,hogy tízen ketten voltunk srácok és mind a három lyukát használtuk a feleségemnek és a végén bár menni alig tudtunk és a srácok hívtak egy taxit ami hazavitt bennünket, de úgy szét lett baszva a feleségem,hogy a végén már egyszerre két fasz is simán befért a seggébe és a pinájába. Közben persze más is szerette a gecit és engem is leszoptak többen is és az én számból is elsült egy pár férfi fasz, de ilyenkor mindig a drága feleségem szívta ki csókolózás közben a számból mások gecijét. Szerencsére ez egyszeri alkalom volt bár a pénzért való kefélést a feleségem rendszerességgel folytatta, de az más tészta volt. Sokszor ha megszorultunk mindig volt valaki aki egy jó kefélésért kisegített bennünket.Amikor egy évre kimentem külföldre dolgozni,mivel a munkahelyem ragaszkodott hozzá akkor felszedett a feleségem egy szudáni négert akinek a farka 33 centi hosszú és nyolc centi vastag volt. Persze ennek meg lett az eredménye mert ki kellett vennie a méhét,mert a nagy fasz teljesen szétbaszta a feleségem belső berendezését.Ettől kezdve aztán már nem volt megállás mert már mindenkivel lefeküdt akár pénzért is mert nem kellett attól félnie,hogy valakik felcsinálják. Közben két hétre sikerült kihívnom magamhoz franciába és ott elvittem Párizsba ahol a szállodás fiával és már négerek faszával is ismerkedett. Volt olyan este,hogy elmentünk négyen egy szórakozó helyre és az asszonyt elkérték,majd másnap került elő és elmondta,hogy nyolcan baszták meg az éjszaka és kapott egy csomó pénzt is.Ekkor jött divatba az olyan blúz és ruha is amelyik áttetsző volt és sok ilyen vett magának,mondván ha hazajön könnyebb lesz kuncsaftokat szereznie az éjszakái szórakozáshoz a lába közé. Hát gondolhattam volna ,hogy ekkora kurva lesz hiszen elmondta annak idején,hogy őt még leánykorában legalább hússzor megerőszakolták és amikor már férjhez ment és Pestre ment egy céget vizsgálni akkor is egy héten keresztül sokan erőszakosan keféltek vele. Később már csak azért ment azon az úton,hátha megint megerőszakolja valaki,mert egyre jobban szerette az erőszakos keféléseket. Mikor megvettünk egy telket és nyaralót építettünk rá a hegyekben akkor is sokszor olyan rövid köpenybe sétált sokszor a szomszéd faluba moziba menet,hogy a végén sikerült megerőszakolni őt és ezt nagyon is élvezte. Az egyik ilyen alkalommal tizennyolc srác vette kezelésbe , de rendesek voltak,mert mindegyik adott egy öt ezrest,hogy ha felcsinálták legyen pénze kikaparásra.Ettől kezdve egy hétig minden nap megbaszták és sokat le is szopott közülük. Majd folytatom,mert ezek az én nagy örömömre is csodálatos élmények


wc | Eszter | kislány | Animal | öcséim | apám | érett | piaci | fiatal | geci | lány | kártyán | cseh | 10 éves | anya | Lajos | Láb | Durva | Mocskos beszed | meleg | tökbe tök | jános | 11 éves | férj | nagyi |