Bozgor XXX

Beküldő:kisromán

Bdsm | Pornó


Bozgor XXX

Beküldő:kisromán




Meleg nyári nap volt. Egy osztálytársam átjött hozzám tanulni. 15 éves fiatal lány volt. Mindig néztem ahogy a tangája kikandikált. Igazából régen is vágytam rá. Nos most úgy adódott hogy átjött hozzám. Kb 15 perce tanulhattunk amikor megkérdezte hol van a WC. Megmutattam neki. Ezután felfutottam a padlásra és egy vésővel lyukat ütöttem a falon. Észre is vette hogy egy kis vakolat ömlött a fejére szarás közben, de nem reagált. Én pedig a faszom méretére véstem a lyukat, majd megkúrtam a falat, a geci pont a csaj fejére esett. Erre már felfigyelt és amikor felnézett látta h egy fasz áll ki a falból. Ekkor kiült a döbbenet az arcára. Én gyorsan lefutottam a szobába és mintha mise történt volna vártam. Ő bejött. És közölte hogy egy fasz áll ki a falból és hogy tudok-e róla. Én persze mondtam hogy nem. Megmutatta, ekkor nem volt ott semmi, persze a lyuk sem, mivel gyorsan visszafalaztam. A friss malter még csöpögött. Erre persze azt mondta hogy befalazták, de én mondtam hogy hazudsz, és vesén kúrtam egy fadarabbal. Erre ő megrémült, de én azt mondtam h csak hazugság vizsgálóként használtam. Ekkor visszamentünk tanulni. Gyorsan átírtam a történelem könyv szövegét, amiben éppen a középkori társadalmi eszmékről tanultak. Beleírtam a péniszcentrikus világképet. Amiben leírtam hogy minden nőnek életében 15 percet kell szopnia összefüggően, hogy a mennyországba kerüljön. Persze bevette, olyannyira hogy még a faszomat is. 15 percig csak szopott aztán úgy seggbe kúrtam hogy ketté állt az ánusza


nagyi | dupla | német | gay | meleg | lányom | Anyós | Mocskos beszed | fasz | cseh | jános | seinger | Lajos | camping | pisi | Láb | kártyán | ököl | Durva | fiatal | wc | pina | apám | finn | Láp |