jojo - Finnországi látogatás Feleségen sikerei

Bdsm | Pornó


jojo - Finnországi látogatás Feleségen sikerei




Pár éve meghívást kaptunk,hogy még ez évbe látogassak el a feleségemmel Finnországba a cégem ottani partnerének meghívására vagy két három hétre. Mivel kocsival mentünk így előbb Szlovákiába majd Lengyelbe majd komppal finnbe.Mikor megérkeztünk már elmúlt az ebéd idő sőt lassan kezdett sötétedni, de már a város határánál vártak bennünket. Elvezettek hozzájuk, mert időköznem lakást cseréltek és én az új lakásba még nem voltam. Persze rögtön megköszöntük a meghívást és átadtuk egyrészt a saját ajándékainkat másrészt amit eleve kértek még az előző ottlétemkor.A lakásba jóleső meleg volt.amit én már tudtam,mert itt is minden lakás geotermikus hővel fűtenek. Ez a feleségemnek kicsit magas volt,hogy odakint is jó idő van, de nehogy fázzunk,így bekapcsolták a fűtést is. Persze vacsoráztunk nagyot,majd bementünk a szaunába ami minden finn lakásba van. Engem már korábbi látogatásokból kifolyólag majdnem családtagnak ismertek el mert én nem viseltem semmit magamon, de mivel itt volt a feleségem azért magamra vettem egy fürdőgatyát. Persze később amikor már összebarátkozott az asszony a vendéglátó asszony és a nagy lánya is egymással levették magukról a fürdőruhát és teljesen meztelenül voltak a szaunában.Mi a férjjel és a két nagy fiával csak egy nagyobb törülközőt vettünk magunk köré és abban voltunk. Persze ez feltűnt a feleségemnek és a leányzó aki már kezdett beszélni is magyarul,még az iskolába tanult ezen nyelet meg én elmagyaráztam neki,hogy nagyon nagy megtiszteltetés az ha egy eredeti finn család beenged a saját tulajdonában lévő lakásába idegent a szaunájába és ott meztelenül szaunázik a vendégekkel. Ez nem számít mutogatásnak és felajánlásnak a vendég számára ez olyan természetes,mint a németeknek a nudistázás.Erre már a feleségemnek is tetszett és először a bikini felsőt majd később az alsót is levette és már másnap az se zavarta,hogy a lakásba is így találta a két fiút és az anyját is.Később elmondta a leányzó akivel a nejem összejött,mert ha fürdött sokszor a leányzó is bement hozzá beszélgetni elmondta,hogy az egész családja még a nagyszülők is arra nevelték őket,hogy ne legyenek gátlásaik egymás között és ha valakiket a szülők befogadnak maguk közé akkor ők is nyugodtan járkálhatnak meztelenül nem kell attól félni,hogy letámad valaki közülük. Én nagyon is örültem ennek a fejleménynek,mert bíztam abba,hogy sikerül a ház urának megbasznia a feleségemet ahogy én is már sokszor megbasztam az ő feleségét is. A házigazdának a felesége hasonló testalkatú volt mint a feleségem és mikor hátulról csináltunk egy fényképet mindkettőjükről a két asszony mondta is nagyon könnyen össze lehet bennünket téveszteni. Ennek azért is örültem mert másnap amikor a feleségem visszajött a fürdőből a ház ura hátulról elkapta és jól megbaszta ,amikor kiderült a tévedés elnézést kért, de mivel egy kicsit spiccesek voltunk végül is nevettünk az egészen és én amikor bementem lefeküdni éjszakára mondta a feleségem azért odafigyelhetett volna a ház ura. Megkérdeztem talán nem esett jól, de nagyon jól esett,mert sokkal hosszabb és vastagabb a farka mint a tied és marhára nagyot élveztem tőle. Mondtam neki akkor örülök,hogy megtörtént és majd megmondom,hogy csinálja máskor is mert neked is tetszett.Lehet hogy a srácok is használni fognak.Csak nem azért jöttünk ide is ,nem mondtam, de te ha jól emlékszem mindig pozitívan beszéltél a finn srácokról akik az agráron tanultak.Másnap elmentünk sétálni és bementünk egy két boltba is. Persze nem nagyon tudtunk beszélni az eladókkal és így másnap a lánnyal ment el az nejem vásárolgatni. A leányzó összeakadt egy két ismerős fiúkkal és elvitte a feleségemet is egy ilyen buliba ahonnan este nyolckor hazaszólt,hogy hova mentek el és a leitatták az asszonyomat és vagy hatan megbaszták amit később elmesélte nagyon jól esett neki,csak azért morgott,hogy egyik srác se használt gumit és mindegyik teleengedte gecivel,és reméli nem voltak betegek. Mikor megkérdeztem a leányzót, hogy ezek e srácok akik gerincre tették a nejemet ugye nem voltak é cesek,mondta egyik sem,mert a fiataloknak minden két hétben a nyár folyamán orvosi vizsgálaton vesznek részt és kiszúrják őket és egy elég távoli zord helyre kell költözniük ahol kegyetlenül bánnak velük és vigyáznak,hogy ne kapjanak el semmit. Egyébként engem is vizsgálnak és a két fiú testvéremet is. Mikor hazajöttek a leányzó lefeküdt és a nejem a házigazdával megnézett egy videót. odaadta a nejemnek a levelemet ,hogy elmentem a nejével egy magyar bulira majd három nap múlva mindnyájan megint elmegyünk hozzájuk.Közben a háziúr elkezdte a feleségem melleit simogatni és utána ráhúzta a farkára és reggelig döngette. Én a feleségét keféltem a saját ágyába ami igazán jól esett. reggel amikor felkelt a ház ura átadta a nejemet a két fiának használatra és csak délben szabadult az asszonyom és mondta régen érezte magát ilyen jól.Még délután folyamán elment a két sráccal a barátjukhoz akik aztán kezelésbe vették és két napig csak kefélték. Mikor visszajöttek a feleségem közölte itt marad,mert talált magának egy állást és elment egy autóval.


kislány | rend?rség | fasz | geci | kurva | ököl | pisi | loval | dupla | apám | élvez | Anyós | wc | lányom | kutya | camping | finn | nej | kártyán | 10 éves | józsua | német | fiatal | érett | lány |