Dede - Nyaralás autóval Feleségem közpréda 1

Bdsm | Pornó


Dede - Nyaralás autóval Feleségem közpréda 1




Már régóta tervezgettük,hogy elmegyünk Párizsba is és amikor egy nyugati körútra mentünk már itthon megbeszéltük,hogy ezen az úton bárkivel lefeküdhet, de velem is fogy kefélni.Először németbe mentünk ott egy kempingbe szálltunk,majd másnap továbbmentünk és felkerestük a nagybátyámat a lakásán közel A belga határhoz. Az első este a kempingbe amikor a gyerekek lefeküdtek mi még a feleségemmel elmentünk szétnézni és ittunk egy helyen egy kis piát,majd összefutottunk két másik magyar párral akiknek a férjeik rögtön elkezdték simogatni a feleségem fenekét.Mi is fürdőnaciba voltunk mint a másik két pár és én is megfogtam a két asszony derekát és a bikini bugyiba dugtam a kezemet és elkezdtem a seggüket markolászni. Őket ez egyáltalán nem zavarta, és mondták is hogy valahányszor nyaralni mennek akkor levetkőzik már otthon a szemérmességet és mindegyikük azzal kefél akivel akar és ez nem számít megcsalásnak. Így aztán a nyaraláskor sokszor napokig egymás férjeikkel kefélünk,meg azokkal s akik meg akarnak bennünket baszni.Most ezen a nyáron mi is bevezettük ezt a felfogást amit egy korábbi nyaraláskor megtapasztaltuk és ez nagyon jól feldobta a szexuális életünket.Minálunk itt van a két gyerekünk is és így jobban kell vigyáznunk arra,hogy lehetőleg ne vegyenek észre semmit. A hölgyek javaslatára lementünk a tó partjára és ledobva a ruhát bementünk lemosni magunkat. Persze nagy szeretkezésbe torkollott az egész és amikor csere volt a feleségem az én farkamat kezdte szopogatni és majd amikor kezdtem megdugni közölte,hogy nagyon nagyot élvezett a két férj farkán. Reméli reggelig még sokszor kielégítenek engemet.Igazad volt, így sokkal felszabadultan tudunk baszni mindenkivel.Holnapután reggel megyünk tovább ,mert látom te még holnap szeretnéd élvezni a két férfi megtermett faszát is. Erre a kijelentésemre a feleségem közölte,hogy ha hazamegyünk attól kezdve egy hónapig minden alkalommal ha kéred leszoplak és le is nyelem a gecidet.Másnap a két gyerekkel nagyot pancsíztam sőt elmentem velük egy nagy vízi túrára amire minden családból három egyén mehetett és az anyjuk közölte ő nem akar tengeri beteg lenni mint tavaly és így ő otthon maradt. Persze a gyerekek nem tudhatták meg az igazat,hogy az anyjuk a két tegnapi pasival akarta végigkefélni a napot. A feleségem mellei totál ki voltak szíva , de a pinája körüli rész is megharapdálva és kiszíva volt. Másnap továbbmentünk és megérkeztünk a belga határhoz a nagybácsihoz itt is három napot töltöttünk és a gyerekek a ház asszonyával mentek vásárolgatni, míg a feleségem , a nagybácsival és én együtt mentünk. Már a második boltban észrevettem,hogy amikor a próbafülkébe ment a nejem öltözni a nagybácsi megleste , mire közöltem vele vigye be ezeket a cuccokat hozzá.De hát majdnem meztelenül van bent ,nem baj majd levetkőzteted és élvezkedhettek,mert úgy is régen vágysz rá. Estére a gyerekek nagyon kifáradtak a ház asszony átment a szomszédba a szomszéd asszonynak segített ruhát varrni a nagybácsi meg a feleségem felmentek baszni és meg az ajtó résénél gyönyörködtem ahogy keféli és szoptatja a feleségemet. Közben rám jött a baszhatnék és kivettem a farkamat,hogy kielégítsem magamat, de arra lettem figyelmes,hogy a ház asszonya megfogja a farkamat és a szájába veszi. Mondta inkább ő leszop engem és így valahogy kiegyenlítődik az egész,majd bementünk a hálószobánkba és vagy három órán keresztül keféltem és szoptattam az asszonyt. Már nem volt fiatal hiszen elmúlt hatvankilenc éves, de nagyon szerette a gecit nyelni is.Ez három este mindig megismétlődött. Utána elindultunk hollandba és megkerestük a lányom barátait. Azok nagyot néztek, de mondták jó hogy elmentünk hozzájuk. Estére összecsődítették az egész családjukat mind a kilenc gyereket és azok férjeit és gyerekeit és egy nagy banzájt csaptunk. Másnap kimentünk a strandra. Még előző este elcsodálkoztunk azon,hogy lefekvéskor be akartuk húzni a függönyt, mert az ablak az akkora volt,mint itthon egy bolt kirakati ablaka. Függönyt nem találtunk és így kénytelenek voltunk mások szeme láttára levetkőzni és ágyba bújni.A feleségem teljesen kiakadt ezen. Mikor az ágyban megbasztam a feleségem mások szem láttára,mert az ágy az ablak alatt volt utána beszélgettünk csendben. Mondta nagyokat keféltem a nagybácsival és ízlett a farkának a tartalma és te kiverted a farkadat kérdezte,mert direkt azért hagytuk kicsit nyitva az ajtót ,hogy gyönyörködjél benne ahogy kefélünk.Mondtam neki az volt a szándékom,de közben hazajött a ház asszonya és ő szopott le és ővele keféltem. Láttad kérdezte,hogy a holland asszonyoknak egyáltalán nem volt bugyijuk. Igen észrevettem és érdekes módon nem mindegyik borotválta le csupaszra a pináját. Reggel amikor elment fürödni és véletlenül benyitottam a zuhanyozóba láttam,hogy a ház ura hátulról döngeti a feleségemet. Kis idő múlva megfogta a ház asszony a derekamat és intet,hogy menjek vele és átmentünk egy másik zuhanyozóba és ledobta a köpenyét és mentelenül lehajolt a farkamhoz. Ezután egy nagyon jót keféltünk. Mondta hogy csak itt lehet megcsinálni ezt,mert a szobákban nincs függöny és nem szeretnék azt,ha közszemlén legyenek amikor nem a férjjel dugnak, Megkérdezte meddig maradunk és közöltem vele egy hétig ha nem zavarunk ahogy megírtuk. Akkor minden reggel elvárja,hogy jól megbasszam mert ilyenkor mindig szabad a gazda jelszó van.Délelőtt kimentünk a strandra ahol már a gyerekek kint voltak és élvezték a óceáni vizet. Mi öten mert a hát ura megbeszélte a testvérével,hogy elvisz bennünket egy kicsit vitorlázni és közben a feleségem és a ház ura ott nyíltan elkezdték levetkőztetni egymást és a nejem szájába dugta a faszát. kis idő múlva már a vitorlás vezetője vette át a szerepet és az is megbaszta a nejemet.Mikor szóltak,hogy vegyen át a kormányt mind a ketten egyszerre dugták a feleségemet. Alig vártam,hogy visszavegyék a kormányt mert én is meg akartam baszni a ház asszonyát is.Mikor kimentünk a partra a gyereke nem voltak ott és a lakásba hagytak egy üzenetet,hogy elmentek az egyik családjukkal meglátogatni a többieket. Majd csak estefelé jönnek haza. Így aztán bementünk egy belső szobába és a három férfi a két asszonyt felváltva basztuk és szívtuk a melleiket és a pinájukat. Közben nem vettük észre, de átjött a szomszédból a két barátja a vendéglátónknak és azok is beszálltak a feleségem keféléseibe is. Nagyon tetszett az asszonyomnak ezek a felállások.Ettől kezdve a feleségemet csak a kajálásoknál láttam,meg az utolsó éjszakán amikor a családnál aludt,mert máskor egy közeli kupiba vitték és ott kefélt jó pénzért. Mikor megláttam hogy néz ki el voltam ájulva,mert bár még láttam kurválkodni amikor a barátnőjével hazajött a velencei karneválról a télen ahol három hétig minden nap és éjszaka baszási kurzuson volt, de nem nézett ki így.Másnap délelőtt tovább mentünk és Bretányba a tengerparton töltöttük az időt és ott egy francia kempingbe voltunk éjszaka. Most nem volt az asszonyomnak kedve elmenni senkivel sem kefélni. Másnap reggel tovább mentünk és elértük Párizst ahol megkerestük a szállodát amit még otthonról lefoglaltunk. Aznap nem mentünk sehová csak kajálni az egyik önkiszolgáló étteremben szemben a szállóval. Reggel amikor meg akartam baszni a feleségemet közölte hogy valami rossz volt a tegnapi kajába és az éjszaka többször volt kint a budin is és már azzal sem foglalkozott,hogy vegyen magára valamit csak egy szál bugyiba ment ki a budira, mert folyton fosott. Mondta ő ma nem jön velünk várost nézni majd csak holnap és erre megbeszéltük hova menjünk. Mikor elindultunk és kimentünk az utcára belém bujt a kis ördög és vissza szaladtam és a portásnak szóltam,ha tud csináljon egy teát és vigye be a feleségemnek,mert nem érzi jól magát és a kezemmel mutattam neki dugja meg. Vigyorogva megköszönte és a gyerekek után mentem. Velük közöltem ,hogy megkértem a portást vitessen fel valakivel egy kis teát anyátoknak.Egészen délutánig sétáltunk,majd megint bementünk az étterembe és kajáltunk. A gyerekek mondták,hogy ők szeretnének elmenni megnézni a város másik részét, mire kaptunk egy metrós újságot és utána közölték az anyjukkal mit akarnak ,majd megígérték,hogy este tíz órára visszajönnek. Mikor a gyerekek elmentek a feleségem közölte köszöni a teát és azt,hogy beküldted a portást aki egész délelőtt baszta és legalább ötször élvezte tele a pináját. Arra ébredt,hogy kopognak,majd bejött a portás és én éppen kitakaróztam tehát meglátta hogy csak a bugyiba voltam ráadásul az is a térdemre volt letolva mert magammal játszottam.Odahozta a teát felültetet és kézzel lábbal elmondta amit te javasoltál. erre amikor megittam a teát megfogtam a fejét és magamhoz húzva szájon csókoltam A következő pillanatban csak azt éreztem,hogy a paplan aaltt fogdossa a mellemet és rövidesen a paplan felett voltam és a bugyim sehol. A srác ledobta a ruháját és amikor megláttam a terjedelmes nagy faszát rögtön bekaptam és majdnem megfulladtam tőle. Mire a hasához ért a szám már biztosan a gyomromba volt a farka vége mert kegyetlenül mélyre dugta a faszát. Nagyon élveztem ahogy ki be járatta a számba. Közben amikor kihúzta és a mellemet harapdálta felnyársalt, mert ilyen mélyen még sosem volt fasz bennem. Ez így ment vagy három órán keresztül és aztán megfordított és a seggembe dugta a hosszú faszát ami eléggé szaros lett. Erre kimentünk lezuhanyoztunk és amikor jöttünk visszafelé a szembelévő ajtó kinyílt és egy néger kukucskált ki rajta.Én teljesen meztelenül voltam,hiszen nem engedte,hogy a szobánkba zuhanyozzam hanem magával vitt az ő lakrészében. Mikor meglátta a négert bementünk hozzá és attól kezdve ketten keféltek engemet. Alig értem vissza amikor hazajöttetek. Majdnem lebuktam hiszen a ruhám is itt volt és én meztelenül mászkáltam a két sráccal a folyosón. Az hogy most a gyerekek elmentek nem örülök neki, de megígérte,hogy megpróbálja egy barátját utánuk küldeni,hogy vigyázzon rájuk. Mi meg elmegyünk vele és az estét vele meg a barátaival fogom keféléssel tölteni. Mondta,ha majd hazajövünk este tíz óráig és éjszaka majd az öcsével fog feljönni és nekem is hoz egy asszonyt aki nagyon szeretne külföldiekkel baszni és az nem más mint az anyja vagy a felesége. Mindig együtt járnak el kurválkodni. Ő azért örül ennek,mert így a felesége sem megy el valakivel sehová,mert senki nem szeret egy másik csajt elvinni magával koloncnak.Egyébként meg ez így megy már több int hat éve és bár két gyereke van, de biztos benne,hogy mindkettő az enyém,mert a felesége dns tesztet csináltatott a gyerekek születése után. Majd folytatom.


Láb | lány | gay | lányom | anya | feleség | pina | 10 éves | Lajos | német | ököl | kurva | Láp | pisi | seinger | dupla | nej | Anyós | soba | kártyán | élvez | loval | wc | férj | meleg |