Lali - Feleségem nászéjszakája Két férfi vette l a szüzességemet

Bdsm | Pornó


Lali - Feleségem nászéjszakája Két férfi vette l a szüzességemet




Vagy harminc évvel ezelőtt megismerkedtem a későbbi feleségemmel aki akkor egy középkorú ürgével járt.Később kiderült,hogy csak azért volt vele mert az apja nem akarta,hogy valaki letámadja a kislányát. Később azért kiderült,hogy ketten is udvarolunk neki és mindkettőnkkel csókolózott már sőt a melleit is megfogdostuk. kiderült az esküvőn azért jött hozzám,mert úgy gondolta kevéssé lesz hátrányos mint a másik komával. A nászéjszakét hármasban töltöttük,mivel a ruhaváltás vacakolásával lekéstük a vonatot és így kénytelenek voltunk elfogadni a felajánlást,különben nélkülünk futott volna ki a hajó. A hajón derült ki,hogy a másik j0elültnek is volt a hajón egy foglalt szobája. alig érkeztünk meg már indult is a hajó. Persze mind ma hárman elfoglaltuk a szobánkat és a nagy sietségben elfelejtettük bezárni az ajtót és a házasságról lecsúszott srác simán be tudott jönni. A nejem egy vékony kis bugyiba volt amikor János betoppant a szobába és meglátta az aranyos kis punciját a feleségemnek. Teljesen fel voltam háborodva,hogy hogyan mert bejönni kopogás nélkül, de közölte azért nem kopogott,mart a kabin ajtaja nem volt kilinccsel bezárva,csak be volt hajtva.Amint bejött megfogta a feleségem fenekét és elkezdte smárolni vele,majd a melleit is cirógatta. Közben én is levetkőztem és én is elkezdtem a simogatását a nejemnek,még véletlenül nem a srác farkát fogtam meg. A nejem eltolta a kezemet a János faszáról és ő kezdett vele játszani,majd lehajolt és bekapta a szerszámját. Mikor megláttam akkor jöttem rá,hogy a feleségem már biztosan kefélt a Jánossal korábban. Erre a feleségem közölte,hogy velem fogja először a faszt magába engedni,csak azért,hogy meggyőződjek arról,hogy nem volt még senkivel sem. Így aztán amikor beleült a farkamba elöntötte a vér és el kellett fogadnom,hogy én tettem asszonnyá. Később amikor már teleengedtem a feleségem punciját gecivel és elindultam a segge felé azt is megbaszni,már rájöttem,hogy azt már más is megdugta,mert egyből beleszaladt a seggébe a farkam. ettől kezdve csodásan töltöttük a napjainkat mert felváltva basztuk a pináját és a seggét, de volt,hogy mind a ketten megbasztuk a pináját és egyszerre keféltük a seggét is a fiatalasszonynak. Pár nap alatt majdnem kicsinált bennünket és ezért,hogy pihenni tudjunk behívott pár matrózt és azokkal és a kapitánnyal is felváltva kefélt. Mire az egy hetes hajóút véget ért saját bevallása szerint a hajón lévő tengerészek és 38 utas mindegyik megkóstolta a feleségem pináját is. egy egy menetért általában négy ötezer forintot kapott és a hajó tisztjei is fizettek neki,igaz fele annyit,míg a kapitány semmit, de vele kefélt legtöbbször a feleségem. Mikor rájöttünk erre a Jánossal megbeszéltük,mi is jól megjártuk evvel a csajjal. Szerencsére nem volt terhes és ezt annak köszönhettük,hogy még amikor kint volt Amerikába mint kúrva spirált tettek fel neki. ezt véletlenül tudtuk meg,mert az egyik helyen ahol kikötöttünk összefutott egy régi kuncsaftjával és az árulta el. Mikor kikötöttünk már vártak az ügyvédeink és hamar elválasztottak bennünket.


piaci | lányom | rend?rség | camping | gay | jános | geci | apám | ököl | pisi | seinger | lány | érett | fiatal | loval | élvez | kurva | anya | meleg | 10 éves | soba | pina | kislány | fasz | tökbe tök |